KIUGRÁS ALAPÍTVÁNY

A Kiugrás által 2019-ben létrehozott Hátrányos Helyzetű Sportolókért Alapítvány kiemelt figyelmet szeretne fordítani az eredményes, tehetséges, ám de hátrányos helyzetben lévő sportolók támogatására. Tapasztalataink szerint, számottevő azon fiatalok száma, akik a sportban sokkal sikeresebbek lehetnének, de sajnos nincs meg mögöttük a megfelelő anyagi háttér.

Az Alapítvány, olyan formát talált e probléma megoldására, amely átlátható mindenki számára, ezzel esélyt adva a sikeres pályázáshoz. A támogatásokat pályázati rendszerben működtetjük a sport és tehetséggondozás területén, valamint igyekszünk kialakítani egy olyan stabil tender struktúrát, amire iskolák, egyesületek, edzők, továbbá szülök is egyaránt pályázhatnak gyermekeik sikeres sportkarrierje érdekében.

Fontosnak tartjuk, hogy az elnyert támogatási összeget több célra is fel lehessen használni, mint például az útiköltség, eszközbeszerzés, sportesemények látogatása, illetve versenyeken való részvétel költségeinek fedezésére. Lényeges, hogy a pályázatokban fel legyen tűntetve a cél és a ráfordítandó összeg.

Több fordulós pályázási rendszert alkalmazunk, amellyel első körben azt vizsgáljuk meg, hogy a pályázó/pályázók megfelelnek-e teljes mértékben a követelményeknek, ezután pedig egy személyes találkozó keretein belül meghallgatjuk őket. A pályázat elnyeréséről a végső döntéshozók a kuratórium tagjai, akiknek jártassága van a sport világában és racionális döntést tudnak hozni.

Pályázni bármikor lehet, mivel nincsenek megkötve határidők, továbbá az alapítvány törekszik a minél rövidebb döntéshozatalra a lehetőségekhez mérten. Egy fix összeg van minden évben megszabva, amiből az alapítvány, és ez által az egyesületek, iskolák, valamint a szülők pályázni tudnak. Kezdésként egy éves szerződést kötünk a sportolóval/sportolókkal, azonban ennek hosszabbítására, megfelelő együttműködés esetén van lehetőség.

A pályázat benyújtásánál a legelső, nem elhanyagolható szempont, hogy igazolni kell a sportoló eredményességét szakszövetségnek, majd ezt követően vizsgáljuk a rászorultságot. Ilyen például a hátrányos helyzetű régióból érkezés vagy a nagycsaládból való származás. Kizárólag a tendereken keresztül lehet bekerülni és a sportolónak/sportolóknak kell pályázniuk. Természetesen ebben a korban egy gyerek még nem képes teljes komplex pályázati anyagot megírni, ezért sok esetben a szülő, gondviselő vagy az edző fogja ezt megírni.

Egy év elteltével a támogatott sportolóknak egy szakmai és pénzügyi beszámolót kell készíteniük az elért eredményeikről, valamint szükséges igazolniuk, hogy a kapott összeget a megfelelő módon használták fel.

Sok esetben nehéz elérni azt a közönséget, akiknek a pályázatokat szánjuk, ezért több marketing formát is alkalmazva, igyekszünk a leghatékonyabb módon eljárni, legyenek ezek személyes megkeresések, hirdetések, különböző kiadványok, továbbá közösségi felületeken való megjelenések. Szeretnénk minél célravezetőbb munkával, valamint idővel az ország minden pontjára eljutni és segíteni a rászorulókat. Szándékozunk a pályázó fiataloknak minden olyan segítséget megadni, amelyekkel hatékonyabban tudnak fejlődni és eredményeket elérni a sportágaikban.

Mentorprogramra is lesz lehetőség, ami még könnyebbé teheti majd a hátrányos helyzetű fiatalok munkáját.

Nem kötelezünk senkit az alapítvány reklámozására, viszont lehetőséget adunk erre, bármilyen formában.

Ha felkeltettük érdeklődését és szeretné támogatni alapítványunkat kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot.